” A szúrásos gyógyítás eredete elvész az évezredek homályában. Komolyabb fejlődése az i.e. III. évezredben uralkodó Huang Ti, a “Sárga Császár” nevéhez fűződik. “Az egyik legősibb ránk maradt “orvosi szakköny”. a Huang Ti Nei Ching, vagyis a “Sárga Császár Belgyógyászati Könyve”. … A könyv második része, a Ling Shu (“Az akupunktúra”) a szúráspontok fajtáival, az összekötő meridiánvonalak rendszerével, a belő szervekhez való kapcsolódásukkal, a szúrások technikájával és a tűk fajtáival foglalkozik. …

Olyan összegző munka ez, melyet mindmáig kiindulási alapként használ a kínai orvostudomány és az azzal foglalkozó világirodalom.”

A meridián hosszan végigfutó, vékony “valami”, ami a különböző áramlásokat megfelelő mederbe tereli; ami dolgozik, energiát, impulzusokat továbbít.

A meridiánokon “az emberi szervezet működésének valamennyi apró rezdülése visszatükröződik. …

Az energiapályákat két nagy csoportba oszthatjuk: a fő és a másodlagos meridiánokra. A fő vagy elsődleges meridiánok (Jing Zheng) száma 12*, a szervezet jobb és bal oldalán szimmetrikusan helyezkednek el. … Ezeken a meridiánszakaszokon helyezkednek el az ún. klasszikus bőrpontok, ahol az akupunktúrás tűkkel vagy egyéb módszerekkel az energiaáramlást befolyásolni tudjuk.”
“A fő meridiánokból ágaznak le, de önálló pontokat nem tartalmaznak a másodlagos meridiánok.”

(forrás: Dr. Simoncsics Péter: Az akupunktúra csodája)

* 12 pár