Mit „varázsoltunk” magunknak?
„Hogy lelkünkben hol lakik a Varázsló, nem tudni, de bűvészetének „frontvonala” a tudat és tudattalan határán van. Lélektanilag ugyanis itt van az az átváltási sáv, amely a láthatatlan szellemi (energia-) világot összeköti a földi (anyagi) világgal. Innen tud a gondolat tetté, az energia anyaggá és a vágy sorssá alakulni.
De hogy melyik gondolatunk, vágyunk és hit-energiánk válik valósággá a sok közül, arra csak azt tudom mondani: A legerősebb. Mindig a legerősebb!
Ahogy százmillió ondósejtből végül is a legélettelibb csapódik a petesejtbe és teremt benne új életet, gondolataink közül is a legerősebb lesz mindig a győztes. A sorsteremtő gondolatcsírák a mélyből indulnak. De hogy melyik győz végül is a sok közül?
Füst Milán azt mondja: „A legerősebb szenvedély dönti el.”
Ez igaz.
A gond ott van, hogy ezt a „legerősebb szenvedélyt” nemigen ismerjük magunkban. Utólag derül ki, mi volt az, amikor már életté, sorssá vált. Amikor már létrejött a varázslat. Ezért érdemes először nem a lelkünket, hanem az életünket vizsgálni. Itt ugyanis már szemmel látható, hogy mit „varázsoltunk” magunknak. Nézd meg, hogyan élsz, kivel élsz, mi történik veled, milyen mesévé szövődött az életed, s milyen szereplőkkel – s ebből visszakövetkeztethetsz a Varázslódra.
Drámaírói tapasztalatom, hogy egy színpadi hős lelkét nem abból ismerem meg, amit mond magáról, vagy amit mások mondanak róla, hanem mindig abból a meséből, amelyet maga köré idéz. A cselekedeteiből. A történetéből, amit él.
Mert életünket nem csupán passzívan éljük, hanem aktívan előidézzük.
Élni csodálatos mutatvány. De a nyulat, amit a cilinderben találunk, mi magunk tettük bele. Akkor is, ha nem emlékszünk rá. Akkor is, ha kiderül róla, hogy nem nyúl, hanem szörnyeteg.
/Müller Péter: TITKOS TANÍTÁSOK/