Senki nem gondolja, hogy egy vakbélgyulladást bioenergiával kellene gyógyítani. A megelőzés, az egészségfejlesztés és nevelés területén viszont a természetgyógyászat preventív szemlélete komoly értékeket rejt. Gondoljunk csak arra, hogy milyen erős terápiás jellege van, ha az ember elmegy egy természetgyógyászhoz, aki egy órán át beszélget vele, meghallgatja, megerősíti, ránéz, megfogja a kezét, ez már fél gyógyulás.

Eltér a filozófia is, az orvoslásnál azt várjuk, kapunk egy-két gyógyszert bevesszük és meggyógyulunk. A természetgyógyászat pedig a saját aktív közreműködésemhez köti a gyógyulást. Mobilizál annak érdekében, hogy tegyek magamért valamit, legalább gondoljam át, hogy élek, mit eszem. Ezért nagyon jó lehetne egymást kiegészítve használni. A szimbiózison lenne a hangsúly, nem az antagonizmuson, nem zavarnák egymást. Vannak szerencsére olyan ágai a természetgyógyászatnak, amelyet jobban elfogad az orvoslás, például a fitoterápia, az alternatív mozgás- és masszázsterápiák, életmód tanácsadás. Viszont vannak olyanok, amelyektől elzárkózik, ilyen például a bioenergetika.

A kineziológia a megtűrt kategóriába tartozik, pedig az állapotfelmérés, stresszoldás szempontjából nagy lehetne a jelentősége a rendszerben. Ideális lenne, ha baj esetén a kineziológus felméri az állapotot és felhívja a doktor figyelmét, hogy mit talált, sőt rögtön olyan szakorvoshoz irányít, aki segíthet a bajon.”

(forrás: Kineziológia magazin, 2009. december)