„Amikor az ember feloldja magában a kötelékeit, amikor nem tapad valamire vagy valakire sem érzelmileg, sem gondolatilag, amikor fájdalmát, sértettségét és valamennyi lelkik gubancát maga mögött hagyva elengedi az egészet: az az „aphiémi” (=elküldeni, elengedni, elbocsátani, figyelmen kívül hagyni, maga mögött hagyni).

Amikor nekem okozott sérelmekről s ártalmakról úgy feledkezem meg, ahogy egy hajó megfeledkezik a maga mögött hagyott hullámokról, vagy a talpunk megfeledkezik a nyomokról, melyeket a porban hagy … vagyis nem nézünk utána, elbocsátjuk, elengedjük, magunk mögött hagyjuk, mert nem a miénk többé: ez a megbocsátás.