“A stressz a szervezet nem specifikus válasza bármely igénybevételre.

A meghatározás megértéséhez meg kell magyarázni, hogy mit tekintünk nem specifikusnak.

Mindenfajta igénybevétel valamely tekintetben egyedi, azaz specifikus …
Minden gyógyszernek és hormonnak vannak specifikus hatásai: a vizelethajtó szerek serkentik a vizeletkiválasztást, az adrenalin nevű hormon gyorsítja a szívverést és emeli a vérnyomást, egyúttal emeli a vércukor szintjét, az inzulin nevű hormon pedig csökkenti a vércukrot.

Függetlenül attól, hogy milyen természetű szervi változást okoz, valamennyi szernek van egy közös tulajdonsága: alkalmazkodást, átrendezést követel a szervezettől. Ez nem specifikus követelmény; a feladat maga az alkalmazkodás, függetlenül a bonyodalom természetétől.”

A stresszt kiváltó okot stresszornak nevezzük, az emberek ezekre adott válaszai a stresszreakciók.

“A stressz nem csupán idegfeszültség.”

“A stressz nem mindig valamely káros hatás következménye. …
lényegtelen, hogy a stresszor maga kellemes-e vagy kellemetlen; hatása kizárólag attól függ, hogy mennyire veszi igénybe a szervezet alkalmazkodó képességét. …
A káros vagy kellemetlen stressz a distressz.”

“A stressz nem olyasmi, amit el kell kerülni. Valójában nem is lehet, …”

Alarm (riasztó) reakció:
A szervezetben a stresszorral való találkozás jellegzetes tünetei jelentkeznek. Kezdetben az ellenállóképesség csökken, és ha a stresszor nagyon veszélyes (súlyos égés, szélsőséges hőmérséklet) bekövetkezhet a halál.

 
Ellenállási szakasz:
Ha a stresszor folyamatos hatása mellett lehetséges az alkalmazkodás, akkor kifejlődhet a megfelelő ellenállás. Az alarm reakció jelei látszólag eltűnnek, és az ellenállóképesség a normális szint fölé emelkedik.

 
A kimerülés szakasza:
Az alkalmazkodási energia kimerülhet, ha a szervezetet hosszú ideig ugyanazon stresszor hatása éri, amelyhez már alkalmazkodott. Az alarm reakció jelei újra és ez esetben véglegesen megjelennek, és bekövetkezik a halál.

(Forrás: Selye János: Stressz distressz nélkül 1976 (25-29.old)