Kezdjük azzal, hogy a szervezet gyakorlatilag összes sejtjének felszínét több ezer, receptornak nevezett parányi képlet tarkítja. Ezeknek a receptoroknak – akárcsak az érzékszerveinknek, a szemnek, a szaglószervnek és a fülnek – az a szerepük, hogy felvegyék a környezet ingereit … A receptorok által felvett jelzések a sejt belsejébe kerülnek, amelynek parányi vegykonyhája ennek alapján látja el alapvető élettani feladatait.

A környezeti információk tehát ilyenformán irányítják a sejtosztódást és -növekedést, továbbá a sejtek vándorlását a szervezetben, aminek célja a támadások kivédése és a sérülések begyógyítása. És akkor még nem szóltunk a sejtanyagcseréről, amely szintén a receptorok szabályozása alatt áll … A külső jelzések más sejtektől származnak, s egy információs anyagnak nevezett folyadék továbbítja őket. Ez az agyból, nemi szervekből, zsigerekből és szívből – gyakorlatilag tehát mindenhonnan – származó folyadék gondoskodik a sejtek közötti párbeszédről, egy olyan kommunikációról, amely a testelme egészét igénybe veszi.

A tudomány hormonoknak, ingerületátvivő vegyületeknek és peptideknek nevezi a hasonló hatóanyagokat, de egyetlen közös megjelölés is van rájuk: ligandok. Az elnevezés latinul azt jelenti, “megkötni”, ezek az anyagok ugyanis rendkívül szorosan kötődnek a sejtfelszíni receptorokhoz … Az információt szállító ligandok, a szervezet és az agy információcserjének 98%-át bonyolítják. A fennmaradó 2% a szinapszisokban zajlik.

Több mint kétszáz peptidet sikerült eddig beazonosítanunk az agyban és a szervezetben. Valahányszor a sejtek felfogják jelzésüket, megpendül egy-egy érzelmi húr: örülünk, haragszunk, ellazulunk, éhesek vagy jóllakottak vagyunk …”