Stressz
“A stressz a szervezet nem specifikus válasza bármely igénybevételre.
Mindenfajta igénybevétel valamely tekintetben egyedi, azaz specifikus … Minden gyógyszernek és hormonnak vannak specifikus hatásai: a vizelethajtó szerek serkentik a vizeletkiválasztást, az adrenalin nevű hormon gyorsítja a szívverést és emeli a vérnyomást, egyúttal emeli a vércukor szintjét, az inzulin nevű hormon pedig csökkenti a vércukrot.
Függetlenül attól, hogy milyen természetű szervi változást okoz, valamennyi szernek van egy közös tulajdonsága: alkalmazkodást, átrendezést követel a szervezettől. Ez nem specifikus követelmény; a feladat maga az alkalmazkodás, függetlenül a a bonyodalom természetétől.”
A stresszt kiváltó okot stresszornak nevezzük, az emberek ezekre adott válaszai a stresszreakciók.
“A stressz nem csupán idegfeszültség.”
“A stressz nem mindig valamely káros hatás következménye … lényegtelen, hogy a stresszor maga kellemes-e vagy kellemetlen; hatása kizárólag attól függ, hogy mennyire veszi igénybe a szervezet alkalmazkodó képességét … A káros vagy kellemetlen stressz a distressz.”
“A stressz nem olyasmi, amit el kell kerülni. Valójában nem is lehet, …
Alarm (riasztó) reakció:
A szervezetben a stresszorral való találkozás jellegzetes tünetei jelentkeznek. Kezdetben az ellenállóképesség csökken, és ha a stresszor nagyon veszélyes (súlyos égés, szélsőséges hőmérséklet) bekövetkezhet a halál.
Ellenállás szakasz:
Ha a stresszor folyamatos hatása mellett lehetséges az alkalmazkodás, akkor kifejlődhet a megfelelő ellenállás. Az alarm reakció jelei látszólag eltűnnek, és az ellenállóképesség a normális szint fölé emelkedik.
A kimerülés szakasza:
Az alkalmazkodási energia kimerülhet, ha a szervezetet hosszú ideig ugyanazon stresszor hatása éri, amelyhez már alkalmazkodott. Az alarm reakció jelei újra és ez esetben véglegesen megjelennek, és bekövetkezik a halál.
/Selye János: Stressz distressz nélkül 1976/
Üss vagy fuss reakció
“A “menekülj vagy küzdj” reakció ma is ugyanazt a célt szolgálja, mint az evolúció során mindvégig: biztosítja az életben maradásunkat.
Csakhogy időközben elveszítettük a kapcsolatot azokkal a zsigeri érzésekkel, amelyek a veszélyre figyelmeztetnek minket.
A szervezetünk ugyan a megfelelő módon reagál a stresszre, ám az elménk nincs tudatában a veszélynek.
Fiziológiailag stresszes állapotban vagyunk, miközben alig vagy egyáltalán nem vagyunk tudatában a szervezetünket érő kellemetlenségeknek, a distressznek.
Mint Selye is rámutatott, a legtöbb ember életében – legalábbis az ipari társadalmakban – a legjelentősebb stresszorok mind érzelmi eredetűek.”
/Dr. Máté Gábor: A test lázadása 2004/